2015. december 13.

2015. november 13.

Az Óriáslány

Luca mesemondóversenyen volt, szerencsére mindannyian meg tudtuk hallgatni, ráadásul így Benedek találkozhatott régi osztálytársaival is.





2015. október 28.

Sopron

Múlt szerdán Sopronban járt a család, nagyon élveztük a hűvös idő ellenére a kirándulást. Régen jártam már a Hűség Városában (igazából tavaly koncerten voltunk, de előtte tényleg régen), nagyon tetszett a Várkerület, és a Fő tér környéke. A Nagyboldogasszony templomot belülről is megnéztük, csodás. 


2015. október 20.

Fili a sárkány

Tavasszal egy új családtaggal bővültünk, ő Fili. Benedek Vásárolta magának, ő gondozza. Fili egy szakállasagáma, 2014-ben született, tehát körülbelül egy éves. A képet a Facebookon az alábbi idézettel osztottam meg: 
„A Vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez.”


2015. október 4.

Hanna

Hihetetlen, de ott voltunk amikor Hanna született. Fantasztikus volt az a hétvége Szombathelyen.




2015. július 18.

Koncert előtt

Óriási élmény volt végighallgatni Szakcsi Lakatos Béla, a Budapest Bár és Xaver koncertjét Köveskálon. Nagy öröm volt számomra, amikor Benedek is megelégedettséggel nyugtázta, mennyire tetszett neki. :) A kép a koncert előtt készült.